Psyché visszatér
„A művészet az idő szerkezetének megváltoztatása”.
Julia Cameron
Most nekifog egy vakmerőbb, több vesztenivalós játéknak. Nagyobb a tét, s a játék vérre mehet. Vagy én, vagy ő. Kijátsszuk a nemtudást, nemlátást, s addig is nyerünk. Meglopjuk a sorsot. Lopunk - nem koldulunk, nem alkuszunk. Ami nem jár, ami nem az enyém, azt csak úgy észrevétlen elveszem. Amit nem tarthatok meg, mert csak közvetítem, nem az enyém. Valamiért elégtételt veszek, valami régen elkövetett dologért, valamiért, amit már én sem értek. Tanulási folyamat az élet.
Psyché tanul. Maga sem tudja, mit. Fájdalmas tanulási utat választott. Nehéz úgy élni, hogy nem ismerjük a ránk mért szenvedés okát, célját. Látszólag csak sodródunk, miközben a sorskönyvünk lapjain írtakat életbe rójuk.
A régmúlt életekben keresendő hibák jelen életben jóvátehetők. Rajtad múlik. Vagy újrakezdesz, s mindent fehér lappal indítasz, melyen hamarosan megszületés után kirajzolódnak apró szürke foltok. Melyek egyre csak feketednek. Minden jóakarat ellenére a tabula rasa leplen. Hát ennyire vagy képes.
A csipkebokor egyre gyorsabban rezeg. Ágai eltakarnak. Alatta szerelempatak. Meglopott idő, tolvajlott alkalom. Psyché visszatért, s a kertben veszélyes játékot űz.
Életet nemz. Mindenáron. Alkot.
2008. július 15. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
